Hogyan legyünk jó kosarasok? - Interjú Riet Lareidával

Amint arról már beszámoltunk, a svájci Riet Lareida az ELITE Basket vendégeként Törökbálinton járt. Az Európa-szerte elismert szakemberrel Spiriev Olivér exkluzív, nagyon érdekes interjút készített, amit ajánlunk mindenki figyelmébe. Tele van megszívlelendő gondolatokkal.

SO: Közel harminc, az utánpótlásban nagy sikerekkel eltöltött év áll Ön mögött. Ez alatt a hosszú idő alatt több száz fiatal kosárlabdázó karrierjét kísérte végig attól a pillanattól, hogy először labdát fogtak a kezükbe. Kikerült közülük egy NBA döntőt megjárt csapat kezdő dobóhátvédje, Thabo Sefolosha, több mint egy tucat amerikai kosárlabdás ösztöndíjat kapó játékos, sok-sok svájci utánpótlás és felnőtt játékos. Ugyanakkor nyílvánvalóan voltak olyanok is, akik nem jutottak el ilyen magas szintre, és vagy abbahagyták a játékot, vagy alacsonyabb szinteken folytatták azt. Tapasztalata szerint, mi különbözteti meg a két fentebb említett csoportot? Azaz, mitől lesz valakiből jó, megbecsült felnőtt játékos?

RL:  Jó magasra kell nőnie...(nevet) A viccet félretéve, hihetetlenül sok munkát igényel az, hogy valakiből nemzetközi, vagy akár nemzeti szinten elismert játékos váljon. Ebből következően a legfontosabb tényező, hogy egy fiatal kosarasban megvan-e az elhivatottság és a játék iránti alázat, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsa, és minden nap jobbá igyekezzen vállni. Egyszerűen enélkül nem megy, lehet egy gyerek akármekkora tehetség, vagy akár 220 centi, ha ez nincs meg benne, nem lesz játékos.

Természetesen ezen kívül sok egyéb tényező van, ami befolyásolja, hogy kiből lehet sikeres kosárlabdázó. A fizikális adottságok (magasság, sebesség, ruganyosság, hajlékonyság, erő, stb.) a mai modern kosárlabdában igen meghatározók. Bár hozzá kell tennem, ezek közül csak a magasság az, ami nem fejleszthető. Ezen kívül ma már elengedhetetlen a szinte tökéletes taktikai és ehhez kapcsolódó technikai felkészültség, amit egy nemzetközi szintre vágyó játékosnak 13-14 éves korában el kell kezdeni megszerezni, és már 18 éves korára el kell, hogy sajátítsa, és aminek a 8-10 éves kortól megszerzett alapokra kell épülnie.

Itt jegyezném meg, hogy el kell felejteni azt, hogy egy 18 éves játékos "fiatal". A lehetőségekhez mérten ki kell próbálnia magát a felnőtt mezőnyben is, sőt arra kell törekedni, hogy meghatározóvá váljon azon a szinten. 18 éves kor felett nincs "fiatal" vagy "öreg" játékos, csak "jó" és "rossz"...

Nyílvánvalóan, az, hogy ki milyen tudással érkezik a felnőttek közé, önmagán kívül elsősorban a vele foglalkozó edzők felelőssége, így a tényezők felsorolásába mindenképp bele kell vennem, hogy milyen edzőket "fog ki" egy fiatal kosaras a tanuló években.

De, hogy még egyszer visszatérjek a kezdő gondolathoz. Nem elég a "kötelező" általában heti 4-5 csapatedzésen keményen dolgozni. Tapasztalatom szerint egy bizonyos szint felett az fogja jelenteni a játékosok közti fő különbséget, hogy melyik játékos fektet be több "plusz munkát" a fejlődése érdekében. Persze az iskola mellett ez nehezebb, de például a nyár ideális időszak arra, hogy egész napokat töltsön egy fejlődni kívánó játékos a kosárpályán, illetve lehetőségéhez mérten minél több hazai vagy nemzetközi kosaras táborba menjen el edzeni.

SO:  Nagyon jó, hogy említi az iskolát...Sokszor nehéznek tűnik összeegyeztetni a tanulást a sportolással. Egy sportoló pályafutását leginkább meghatározó pár év (14-18 év) egybeesik a későbbi tanulmányokat és karriert megalapozó gimnáziumi évekkel. Ön szerint összhangba lehet-e hozni a kettőt, úgy, hogy egyik se menjen a másik rovására, és mit szokott javasolni a játékosainak és szüleiknek a kérdés kezelésével kapcsolatban?

RL:  Nézze, nálam az "erősorrend" a következő: 1. család 2. tanulás 3. sport. Ez a kiindulópont. Ennek így kell lennie a legjobb játékosok esetében is.
Hogy a konkrét kérdésre válaszoljak: hogyne, össze lehet egyeztetni a kettőt, pusztán szervezés kérdése. A gyerekeknek otthon a szüleikkel együtt össze kell állítani egy heti programot, amiben mindkét terület kellő súllyal szerepel, és amit követni tudnak.

Az olyan szituációkban, amikor egy kosaras gyereknek tanulmányi nehézségei vannak, és  ő is, és a szülei is a sportban látják ennek az okát, azt szoktam javasolni a szülőknek, hogy tegyünk egy próbát: ne jöjjjön a gyerek két hétig edzésre, és nézzük meg, hogy javulnak-e a jegyei. A tapasztalatom az, hogy az esetek 99%-ban egyátalán nem javul az iskolai teljesítmény attól, hogy valaki nem jár edzésre. A legritkább esetben töltik a gyerekek az edzések kiesésével felszabaduló időt megfeszített tanulással, inkább az jellemző, hogy nem tudnak mit kezdeni a hirtelen üressé váló délutánokkal, és elkényelmesednek, következésképp a jegyeik egy árnyalatnyival sem javulnak.

Véleményem szerint a mindennapos edzések, és a sport még segít is a tanulásban. A tanulás és az edzés együtt szükségszerűen egy szigorú időbeosztást igényel, rendszert képez a gyerekek napjaiban, egész életében. Ezenkívül a sport megtanít mindenre, amire az életben szükségünk lehet: felelősségtudatra, csapatszellemre, kemény munkára, a siker és a balsiker helyen való kezelésére, illetve arra, hogy ha az életben bármilyen területen sikereket akarunk elérni, azért képességeink legjavát kell nyújtanunk minden egyes nap.

SO:  Ön edzőként mit tekint a fő feladatának? Milyen alapelveket követve végzi a munkáját?

RL:  Edzőként mindig azt tekintettem fő célomnak és a munkám igazi lényegének, hogy megtanítsak mindent a játékosaimnak, amivel későbbi pályafutásuk során találkozhatnak. Úgy kosárlabda szakmailag, mint mentálisan. A feladat tehát ez: felkészíteni őket mindenre, amivel csak találkozhatnak a kosárlabda pályán. Azt gondolom, hogy pontosan emiatt nem lehet egy utánpótlás edzőt megítélni kizárólag az eredményei alapján. Nem mindig azokból a játékosokból lesznek felnőtt szinten kiemelkedő játékosok, akik "végignyerték" az összes korosztályos bajnokságot. Ha nem társul a győzelmekhez tudatos, a kosárlabda minden részletére kiterjedő képzés, akkor egy idő után azt veszik majd észre a kluboknál, hogy címek vannak, csak épp játékosok nincsenek...

Ehhez társul, hogy én edzőként mindig törekedtem a lehető legszélesebb tudásanyag megszerzésére. Azt gondolom, hogy ez minden edző feladata. A kosárlabda véleményem szerint mára elérte a fejlődésének csúcspontját. Amit megtudhattunk a kosárladáról, azt mára már tudjuk. Minden le van írva, vagy megvan videón. Nekünk semmi egyéb dolgunk nincs, mint elmélyedni a tudásanyagban, hogy ténylegesen mindent tovább tudjunk adni a játékosoknak.

Ahogy már említettem, nagyon meghatározó a 14-18 éves kor,  így egyszerűen megkerülhetetlen, hogy ebben az időszakban a játékosok találkozzanak a játék összes elemével. Meg kell tanulniuk intelligensen, az agyi képességeiket maximálisan kihasználva játszani. Ez nagyon sok erőfeszítést és munkát igényel, úgy a játékosoktól, mint az edzőktől, de máshogy nincs értelme csinálni. Azt is mindenképpen meg kell említenem, hogy az edzőknek és a kluboknak törekedniük kell arra, hogy a csapataik minél több nemzetközi megmérettetésen vegyenek részt, így tágítva a kosárlabdáról alkotott képüket, így gyarapítva tudásukat.

SO:  AZ ELITE Basket Kadett és Junior csapatának abban a megtiszteltetésben volt része, hogy egy edzésüket megtekintette, egyet pedig Ön is tartott meg a számukra. Milyen benyomásokat szerzett a csapatról?

RL:  Természetesen nehéz két edzés után pontos véleményt alkotni. Amit lehetett látni, hogy egy mentálisan nagyon jól felkészített társaságról van szó. A figyelmük végig maximálisan ott volt az edzésen, a koncentrációs szintjük kiemelkedő. Minden feladatnak pillanatokon belül átlátták a lényegét, és legjobb tudásuk szerint igyekeztek végrehajtani azokat.
Nagyon motivált csapatról lévén szó, támadásban és védekezésben is vannak szituációk, amikor a "szívük" viszi őket előre, anélkül, hogy hozzátársulna az "agyuk" megfelelő használata is. Persze, ahogy látom Gábor (Szarvas Gábor, a csapat edzője - szerk.) is érzékeli ezt, és nagy munkát fektet ennek a "hibának" a kijavítására. A hibát azért mondom idézőjelben, mert sokkal jobb az a helyzet, amikor csak meg kell tanítani a játékosokat arra, hogy hozzátársítsák a gondolkozásukat is a nagy akarathoz, mint az amikor az akarat hiányzik. Ehhez kapcsolódik, hogy a pályán való kommunikációban kell sokat fejlődniük, hiszen ezáltal tudják a játékosok az "agyukat" összekapcsolni a társaikkal, így kiépítve egy kölcsönös bizalmat.
Technikailag két fő hibát figyeltem meg. Az egyik, hogy meg kell tanulnia az összes játékosnak a játék minden pillanatában figyelni a pályán történő összes eseményt, ehhez pedig fel kell emelniük a tekintetüket, és mélyebbre kell vinniük az alapállásukat.

SO: Mi a véleménye a csapat edzőjéről, Szarvas Gáborról, és az ő általa végzett munkáról?

RL: Gábor nagyon tehetséges edző. Energikus, motivált, és máig tartó játékoskarrierje miatt tapasztaltnak is mondható. Nagyon "éhes" a szakmai tudás elsajátítására, látszik rajta a tudatos (ön)képzés eredménye. A játékosai figyelnek rá, és tanulni akarnak tőle, ez ideális környezetet teremt az edzésekhez. Bármikor felvenném a klubomba edzőnek (nevet.)

SO: Több fiatal játékos biztatott, hogy tegyem fel az egyik legparázsabb öltözői vitakérdést. Ki nyerne? Az 1992-es Dream Team, vagy a 2012-es Team USA?

RL: Azt nem tudom megmondani, hogy ki nyerne, de egy dolog biztos...A '92-es Dream Team egy másik dimenzióba vezette be az egész kosárlabdás világot. Milliónyi gyerek kezdett el kosarazni világszerte a Dream Team miatt, elképesztő mennyiségű ország kosárlabdázása indult rohamos fejlődésnek '92 után.

SO: Jó-jó, de Kobe vagy Michael?

RL: LARRY BIRD!!!